“Küzdelem, önbizalom és kőkemény védekezés – csak így lehet sikeres a magyar válogatott” – Kangyal Balázs

Hamarosan kezdetét veszi a krakkói jégkorong-világbajnokság, ennek apropóján Kangyal Balázzsal beszélgettünk, aki részese volt a 2008-as szapporói csodának, és bezsebelt nem kevés magyar bajnoki címet is. Természetesen szó esett a közelgő világbajnokságról, a magyar jégkorong helyzetéről és felidéztük pályafutásának néhány momentumát is.

20150410_144850Kangyal Balázs és kollégánk, Vető Dániel

Itt ül velem szemben Kangyal Balázs, más néven Bill. Miért kaptad ezt a becenevet? Esetleg van ennek valami története?

Frank Kovács barátom adta ezt a becenevet nekem még évekkel ezelőtt, ő is játszott a Fehérvárban, sőt magyar válogatott is volt. Az egyik edzésünk után találta ki ezt nekem, egy összetűzés miatt, és a Kill Bill című filmből kaptam tőle ezt a nevet. Aztán gyakorlatilag az edzést követő naptól kezdve mindenki Billnek szólított.

A játékos pályafutásod már pár éve befejezted, jelenleg a Magyar Jégkorong Szövetség sportigazgatója vagy. Mivel jár ez a hivatás?

Igen, a játékos pályafutásom már befejeződött, de nagyon szerencsésnek érezhetem magam, mert több mint 40 éves koromig tudtam az élvonalban játszani, ami igen ritkán adatik meg egy sportolónak. Azzal, hogy sportigazgató lettem, maradtam a sportágon belül, és vallom azt, hogy a sport egy hivatás, nem egy munka. Foglalkoznom kell az utánpótlással, válogatottakkal, különböző programokkal, a médiával, de a legnagyobb figyelmet a felnőtt válogatott kíséri.

Nem vágysz néha vissza a jégre? Nem hiányzik a versenyzés?

Mindenkinek tudnia kell valahova tenni magát. Azzal, hogy elérünk egy bizonyos kort, el kell fogadni, hogy valami véget ért, és ez nekem nem esett nagyon nehezemre. De belegondolva azért nem is könnyű, hiszen most is előfordul néha az, hogy egy mérkőzésen ott állok egy papírral és egy tollal, aztán egy idő után nem azt csinálom, ami a feladatom lenne, hanem teljesen belemerülök a mérkőzésbe, elkalandozom. Nem jegyzetelek, hanem csak nézem a játékot és úgy kezelem, mintha játékos lennék. Szóval még is csak nehéz dolog, de ez az élet rendje, ezt el kell fogadni.

kangyal

Térjünk át a profi pályafutásodra. A karrieredet KSI-ben kezdted, ahol jó pár évet lehúztál, majd több klubnál is játszottál többek között Újpesten, a Fradiban, vagy előtte a Népstadion és a Liget csapatában. Ezekről az évekről milyen emlékeid vannak?

Igen én KSI nevelés vagyok, ott kezdtem a pályafutásomat, a Népstadion és Liget pedig annak a jogutódjai. Már 16-17 évesen játszhattam a felnőtt mezőnyben, ami miatt szintén szerencsésnek éreztem magamat. Akkoriban 18 éves korig nevelték az ifiket és utána többen abbahagyták, folytatták a tanulmányaikat, de nekem lehetőségem volt a KSI felnőtt csapatában játszani. Így indult be a felnőtt karrierem, utána pedig játszottam az Újpestben később pedig a Fradiban, mellyel megszereztem életem első bajnoki címét.

Most hétvégén volt a futballban Fradi – Újpest örökrangadó. Te játszottál mindkét klubban, nem hatott ki rád a rivalizálás? Főként amiatt, hogy átigazoltál az egyik csapatból az ősi riválishoz, nem kezdtek ki emiatt a szurkolók?

Ugye az Újpestből igazoltam át a Ferencvároshoz, ha ez fordítva lett volna, akkor biztos nagyobb visszhangja lett volna a klubváltásnak. Amúgy az egész pályafutásomat végigkísérte az, hogy négyezer szurkoló talált ki különböző rigmusokat rám, a nevemre, és nem éppen szépeket. De ezt is büszkeséggel tudom mesélni, mert ha közömbös lettem volna, akkor senkit sem érdekel az, hogy ott vagyok ahol. Így, hogy több ezer szurkoló szidott engem és a családomat a lelkem mindig mosolygott és örültem neki. Persze én adtam okot arra, hogy sose szeressenek, főleg a játékommal, a meccsek alatti viselkedési formámmal, de ha a csapatod meghatározó játékosa vagy, az ellenfél szurkolói előbb utóbb kikezdenek, és ha eligazolsz onnan, akkor gyakorlatilag mindenki.

A 2000-es években érkeztek az igazán nagy sikereid már az Alba Volán játékosaként, valamint a Magyar válogatottal. Mennyire volt meghatározók ezek az évek?

Jó, hogy itt választjuk ketté a pályafutásomat, mert mielőtt Székesfehérvárra költöztem volna, mindig dolgoztam valami mást is a jégkorong mellett. Volt, hogy sört szállítottam, hogy cégnél voltam alkalmazott, volt, hogy hajnali kettőkor kellett kelnem. És ezt az életmódot folytattam még az első fehérvári éveimben is, gyakorlatilag 28-29 éves koromig, aztán a Volánnal szerzett első bajnoki cím után mondhatom azt, hogy elkezdődött az én igazi profi karrierem, onnantól számítom a jégkorong felemelkedését. Mondhatom, hogy ekkor kezdődött el életem egyik legszebb szakasza, ami a 2008-as szapporói és a 2009-es zürichi világbajnokságon csúcsosodott ki. Negyvenéves koromban játszottam a válogatottal az A-csoportos vébén olyan csapatok ellen mind Kanada, Szlovákia, ráadásul nem is szerepeltünk gyengén. És itt volt az a pillanat, hogy én azt mondtam, köszönöm, elég volt. Nem szerepeltem többet a magyar válogatottban, hiszen ennél feljebb már nem kerülhettem volna. Nagyon kevés sportolónak adatott meg az, ami nekem megadatott.

Sosem vágytál az NHL-be? Nem voltak olyan álmaid, hogy egyszer milyen jó lenne az észak-amerikai profi ligában szerepelni?

Mindenkinek vannak ilyen álmai, de hát én azt sem gondoltam, hogy valamikor Kanada ellen fogok játszani. Ha valaki régebben egy ilyen gondolattal keresett meg, egyből kiröhögtem. 1988-ban a válogatottal Kanadában edző táboroztunk, négyünket meg is próbáltak marasztalni, hogy intéznek nekünk egyetemi ligát és egyebeket, de akkoriban más idők jártak. A rendszerváltásig nem volt már sok idő, de nem akarok részletesebben belemenni politikai dolgokba. A családom itthon volt, és igazából féltünk kint maradni, nem tudtuk mi lesz itthon, visszajöhetünk-e. Úgy döntöttünk, hogy nem maradunk Kanadában, visszajöttünk. Az volt az egyetlen ilyen válaszutam, máskor nem is volt lehetőségem kimenni így, hogy hívnak, magamtól meg nem volt indíttatásom. Akkoriban azért a magyar jégkorong is más volt, olyan csapatokkal játszottunk szorosabb meccseket, mint Bulgária vagy Lakatlan-szigetek. Csak pár év múlva kerültünk a nemzetközi hokitérképre.

Térjünk át a jelenlegi magyar válogatottra. Viszonylag egy fiatal csapat alakult, hogyan látod a mostani nemzeti csapatot?

Vannak jelenleg 1994-95-96-os születésű fiatalok is a keretben, ami mindent elmond, de hát meglátjuk, kik maradnak bent a szűk keretben. Különböző felkészülési mérkőzéseken ezek a gyerekek már játszottak és nem is vallottak szégyent. Lehet még kissé rutintalanok, szükségük van néhány kiló izomra, de az elmúlt évek utánpótlásprogramjának alapján már megértek arra, hogy kopogtassanak az ajtón, aztán majd meglátjuk, mikor tudnak azon belépni.  Az, hogy a világbajnokságon milyen csapattal állunk ki, az edzői stábon múlik.

Milyen elvárásaid vannak a krakkói világbajnoksággal kapcsolatban?

Elsősorban az az elvárás az egész szakmai stáb részéről, hogy mindenki adjon bele mindent, ami csak benne van. Az eredmény majd ennek függvényében fog érkezni. A harccal és a küzdelemmel ne legyen probléma. A sportoló életében benne van az, hogy rosszul játszik, nincs szerencséje, vagy az ellenfél egyszerűen sokkal jobb, de ha megtett mindent, akkor nyugodtan elmehet zuhanyozni a mérkőzés után. Úgy gondolom, hogy ez a mostani csapat, mindent meg fog tenni. Hogy ez milyen eredményre lesz elég, majd eldől Krakkóban.

Magyarország a nemzetközi jégkorongtérképen jelenleg hol helyezkedik el?

Az élmezőny után van egy öt-hat csapat, melyek mindenáron a legjobb 16 közé szeretnének tartozni, és itt vagyunk mi is. A határig már egyszer el tudtunk menni, be is jutottunk az elitbe, aztán kiestünk, és azóta ezen küzdünk, hogy ismét bekerüljünk. És ez egyre nehezebb lesz, mert mindenki hasonló, vagy jobb körülmények között tud dolgozni, mint mi.

Mi lehet az a kulcsfontosságú dolog, ami átlendítené a határon ez a fiatal csapatot?

Egyszerű. Egyrészt az önbizalom, másrészt, hogy mennyi áldozatot tudni hozni egy csapat a győzelemért. Rendkívül fontos a védekezés. Nem csak be kell lőni a korongot a kapuba, hanem kőkeményen kell védekezni. Bele kell vetődni fejjel a lövésekbe, néha eltörik a kéz, kiverik a fogad, össze kell varrni a fejed. Ezeket be kell vállalni, mert ez hozhatja meg a sikert egy mérkőzésen. Ha ez nincs meg, akkor hiába ügyeskedünk, nem lesz eredmény. Ha ez a masszív alap meglesz, akkor a magyar válogatott bármire képes lehet.

Neked személy szerint milyen céljaid vannak a magyar jégkoronggal?

Az utánpótlás területén szeretném, ha mindig lennének olyan fiatalok, akik a bekerülnek a válogatottba és magas szinten tartsák a magyar jégkorongot. Ennek mindenképp folyamatosnak kell lennie. Ha ez megvalósul, én boldog leszek. Az is boldogságot okozna, ha lenne Budapesten még egy olyan klub, amely akár az osztrák bajnokágban is meghatározó szerepet tudna játszani, mint most a Sapa AV19. Ez azt is jelentené, hogy még több gyerek tudna magasabb szinten játszani. Így is boldog embernek tartom magam, de ha ezek sikerülnének, még elégedettebb lennék.

Milyen érzés volt, mikor 2009-ben a Fehérvárban visszavonultatták a mezed?

A klub megtisztelt azzal, hogy abba a mezbe már soha nem játszhat senki. Feltették a plafonra a mezemet, és közben négyezren skandálták a nevem. Ez non plus ultra. Ezt nem lehet semmihez sem mérni. A klub adott nekem egy olyan dolgot, ami nem kézzel fogható, annál sokkal több. Ez nagyon kevés embernek adatik meg, nekem megadatott. Kívánom mindenkinek, hogy hasonlót éljen át a jégkorongban.

Vető Dániel

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s