A játékosok buktatták meg Lengyel Ferencet

Érdekes nyilatkozatot adott a Nemzeti Sportnak Szűcs Lajos, a Lombard Pápa rutinos hálóőre.  A korábbi válogatott kapus elmondta: Lengyel Ferenc közvélemény-kutatást kért tőlük, amelyet meg is tettek. Az eredmény: a keret kilencven százaléka leszavazta Lengyel Ferencet.

Egyre rosszabbul szerepeltünk, s az MTK elleni meccs után Lengyel Ferenc behívott magához egy másik játékostársammal együtt. Arra volt kíváncsi, mit gondol róla a csapat. Kijelentette, adott esetben felajánlja a lemondását. Arra kért, csináljunk afféle közvélemény-kutatást a társaim között. Mondom, fura szituáció volt, jobb híján azt találtuk ki, hogy szavazunk. Így is történt. Huszonöt futballista volt az öltözőben, amikor feltettük a kérdést, akarunk-e továbbra is együtt dolgozni az edzővel. Huszonegyen nem akartak, hárman folytatták volna a közös munkát, egy fiú pedig tartózkodott. Úgy voltunk vele, ezt azért mégsem mondhatjuk meg Lengyel Ferencnek, végül az egyik vezető beszélt neki a szavazásról.”

Lengyel Ferenc a 12. helyen vette át a Lombard Pápát, amely jelenleg kiesőhelyen tanyázik, mindösszesen a 15. nnn

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s