Köszönünk mindent, srácok!

Már bő fél órája lefújták a magyar-lengyel meccset, de még mindig remegek az izgatottságtól és az örömtől. Kissé nehezemre esik összeszedni a gondolataimat a mögöttünk lévő csodálatos egy hétről, de azért most megpróbálom.

Először is óriási gratuláció jár a magyar jégkorong-válogatott összes tagjának és mindenkinek, aki ehhez a sikerhez hozzájárult, köszönjük nekik ezt a felejthetetlen hetet. Újfent tisztelet minden magyar drukkernek, aki elkísérte a fiúkat Krakkóba és a helyszínen buzdította őket. A hosszú évek óta fantasztikus tábor idén is alaposan kitett magáért. (a Nemzetközi Jégkorongszövetség Facebook-oldalán például egy cseh kommentelő meg is jegyezte, hogy Magyarországnak jobb szurkolói vannak, mint a legtöbb (régi értelemben vett) A csoportos válogatottnak, amely véleménnyel magam sem tudok – bár nem is akarnék – vitatkozni.

Sokan féltették legjobbjainkat a torna előtt, hiszen fontos játékosaink estek ki sérülés miatt az utolsó pillanatokban, ráadásul az első két meccsen Sofront is nélkülöznünk kellett eltiltás miatt. Kapusaink vb-szereplés szempontjából eléggé rutintalannak számítottak, ráadásul borzasztó erős mezőny jött össze Krakkóban.

A kazahoktól várható volt, hogy kiemelkednek majd ebből az ötösből, de a másik négy alakulat közül igen nehéz lett volna megjósolni, ki ér oda a második feljutó helyre, illetve ki lesz majd a kieső. Előzetesen az ukránokat éreztem egy kicsivel gyengébbnek (végül ők is zártak az utolsó helyen), de róluk is elmondható, hogy minden riválisuk dolgát alaposan megnehezítették. Egyértelműen látható, hogy a divízió 1-es vb-k 2011-es átszervezése óta a színvonal emelkedett, ritkábbak a nagy gólkülönbségű győzelmek, izgalmasak, fordulatosak a meccsek. Csak a KHL-játékosokkal teletűzdelt aranyérmes kazahok tudtak három gólosnál nagyobb arányú győzelmet aratni, az összes többi párosításban rendesen meg kellett izzadniuk a szembenálló feleknek a pontokért.

Örömmel látom, hogy az idei évre a magyar válogatott beleedződött ebbe mezőnybe, és a legalább egy sebességi fokozattal feljebb korongozó Kazahsztánt leszámítva mindenki más ellen reális győzelmi esélyekkel léptek jégre. Cseppet sem kell tehát őket félteni, sérültek, hiányzók, visszavonulók ide vagy oda, ismét megmutatták a srácok, hogy óriási szívvel játszanak és a szó legszorosabb értelmében vett, nagybetűs CSAPATOT alkotnak, melynek tagjai az utolsó leheletükig képesek küzdeni egymásért, a szurkolókért, a mezen lévő címerért.

Igaz ez a három frissen honosított kanadai hokisra, Sarauerre, Banhamre és Metcalfe-ra is, akiknek „magyarítását” a torna előtt többen kritizálták. Bevallom, én sem pártolom túlzottan a válogatottak megerősítésének ezt a formáját, de ez a három úriember az elmúlt heti játékával vitán felül egyértelművé tette, hogy méltó a magyar címeres mezre. Sarauer és Banham húzóemberei voltak a gárdának, de Metcalfe is hasznosan segítette a társait.

Rajna Miklós folyamatos jó teljesítményével bebizonyította, hogy tétmeccseken is bármikor be lehet állítani a vasak közé, és számos alkalommal óriási bravúrokkal mentette meg góltól a kapunkat. Kógerről megkockáztatom, hogy élete formájában játszott, de öröm volt nézni Hári János gyönyörű megmozdulásait, és az alig 19 éves Erdély Csanád is letette névjegyét élete első világbajnokságán.

Az az igazság, hogy tulajdonképpen mindenkit kiemelhetnék, mert ez a társaság tényleg klasszikus csapatként működött, ahol mindenki remekül teljesítette a feladat rá eső részét.

Éppen ezért álljon itt most azoknak remek sportembereknek a neve, akik Szapporo után egy újabb város, Krakkó nevét vésték rá végérvényesen a saját nevükkel együtt a magyar hoki dicsőségfalára:

Rajna Miklós, Bálizs Bence, Gőz Balázs, Orbán Attila, Vas Márton, Metcalfe Tyler, Pozsgai Tamás, Kiss Dániel, Szirányi Bence, Kovács Csaba, Sebők Balázs, Erdély Csanád, Banham Frank, Benk András, Sarauer Andrew, Kóger Dániel, Sofron István, Vas János, Hári János, Vincze Péter, Magosi Bálint.

A tornán nem védett, de vésztartalékként a keretbe nevezve volt és a felkészülést segítette Hetényi Zoltán. Az utolsó pillanatban sérülés miatt a névsorból játékosként kimaradó Tokaji Viktor pedig a szakmai stáb tagjaként tette hozzá a maga részét a sikerhez.

A sikerkovácsok, azaz a szakmai stáb: Rich Chernomaz vezetőedző, Diego Scandella segédedző, Majoross Gergely segédedző, Imre Lajos csapatvezető, Nagy József felszerelésmenedzser, Bagonya Imre fizikoterapeuta.

A fentiek közül Hetényi Zoltán, Vas Márton, Vas János, Kovács Csaba, illetve Benk András, a ma már a szakmai stábhoz tartozók közül pedig Majoross Gergely és Tokaji Viktor volt tevékeny részese a szapporói csodának is. Diego Scandella és Bagonya Imre már Japánban is a maival megegyező feladatkörben dolgozott Magyarország sikeréért.

Köszönünk mindent srácok! Reszkess, Oroszország, reszkess, A csoport, jövőre jönnek a magyarok!

magyarcsoda

Gombos Krisztián

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s