Száműzte keretéből két játékosát a Videoton

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a spanyol Álvaro Brachi, illetve a marokkói Sofian Chakla nem utazott el a Videotonnal az ausztriai edzőtáborba. A klub olyannyira nem számít rájuk, hogy az első keretből is kitették a két játékost.

Brachi az egyik legrégebbi légiós a Vidi keretében, még Paulo Sousa hívására érkezett Székesfehérvárra – néhányan még talán emlékeznek Walter Lee Fernándezre, a másik hispán légiósra. Brachi az Espanyol B csapatából érkezett Magyarországra 2011 nyarán, eleinte sok játéklehetőséget kapott, ám fokozatosan perifériára került. Értékét a transfermarkt.de 250 ezer euróra taksálja. Összesen 55 mérkőzésen lépett pályára az élvonalban, 15 sárga lapot kapott, többször is bizonyította, kőkemény játékos. Érdekesség, hogy magyarországi pályafutása alatt házasodott meg, illetve lett hivatalosan is Brachi, mivel ez a vezetéknév édesanyjáé, az ő iránta való tisztelete jeléül kérte vezetéknevének cseréjét.

Sofian Chakla ötszörös marokkói utánpótlás-válogatott játékos, aki tavaly érkezett a Betis B csapatától a Vidihez.  A 100 ezer euróra taksált hátvédnek rettenetesen nehéz dolga volt, hiszen az egész élvonal legmagabiztosabb hátvédpárosával, a Juhász – Vinicius kettőssel kellett felvenni a versenyt. Nem csoda tehát, hogy összesen 760 percet játszott csak a Videoton színeiben, 6 élvonalbeli mérkőzéssel gazdagodott. Lang Ádám érkezésével valóban teljesen perifériára szorulna, nincs értelme itt tartani. A marokkói játékos legemlékezetesebb pillanata nem a pályához köthető: a bajnoki cím ünneplésekor megtapasztalta a pálinka erejét, toronymagasan a legvidámabb játékos volt a keretben, fantasztikus hangulatot teremtve az öltözőben és a városháza előtt is.

brachi-130521

(fotó: vidi.hu)

Száműzte keretéből két játékosát a Videoton” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s