Megalkuvást nem tűrő játékát még az ellenségei is elismerik. Nem a technikájáról híres, hanem mentalitásáról, elképesztő akaraterejéről. Személye megosztó, de az utóbbi időben egyre többen szerették meg, felismerve a keménység mögötti csupaszív játékot. A Magyar Lelátó e heti vendége a 42-szeres magyar válogatott labdarúgó, Torghelle Sándor!
Mikor kerültél először kapcsolatba a focilabdával?
A nagypapámhoz köthető az esemény, szinte még alig tudtam járni, de már elkezdtem a labdával ismerkedni. Kilenc éves voltam, amikor lementem a Honvéd pályára , ahol egy nyári tábor volt. Onnantól kezdve már nem lehetett elrángatni onnan.
A nagypapád volt a példaképed, vagy volt egy konkrét játékos, akire nagyon felnéztél?
Nagypapám volt az, akire nagyon felnéztem, ő Pestszentlőrincen a környéki csapatokban játszott, nem is rosszul.
A kis Torghelle Sanyi ugyanolyan mentalitást képviselt az utánpótlás-csapatokban is, vagy csak később alakult ki a stílusod?
Abszolút! A mai napig, amikor találkozom a régi edzőim közül valamelyikkel, mindig mondják, hogy semmit nem változtam. Alacsony voltam, sőt kifejezetten kicsike, amikor az utánpótlás csapatokban szerepeltem, de nem lehetett leírni. Már akkor olyan voltam, mint egy hörcsög, akit nem nagyon lehetett megállítani. A mai napig ezt a stílust képviselem, de akkor talán rosszabb volt, mert gyerekként egy-egy vereség után sírtam, toporzékoltam.
Talán pont emiatt a hozzáállás miatt debütálhattál ilyen fiatalon az élvonalban, emlékszel még az első meccsedre?
2000 tavaszán játszottam először a Honvéd felnőtt csapatában, a Vasas ellen. Elég csúfosan debütáltam, ugyanis 4-0-ra kikaptunk… Nekem még így is szép emlék, hiszen bemutatkozhattam az élvonalban, ilyen szempontból vegyes érzelmek uralkodtak bennem a mérkőzés után.
Ugorjunk egy kicsit az időben: 2003-ban jött az MTK – pályafutásod során először, de nem utoljára – hogyan jött az a lehetőség?
A Honvéddal sajnos kiestünk az élvonalból, az MTK edzője pedig Egervári Sanyi bácsi volt akkoriban. Szabadon igazolható játékossá váltam, külföldről is több helyről kerestek, de akkor még úgy gondoltam, hogy korai lenne számomra. Szeretett volna leigazolni a Ferencváros és a Debrecen is, de akkor minden az MTK mellett szólt. Jót tett nekem az az egy év, rendszeresen tudtam játszani a csapatban, a válogatottba is behívtak, engem igazolt a döntésem.
Ha már válogatott: első gólodat a címeres mezben stílszerűen az akkori világbajnoki címvédő brazilok ellen szerezted…
Ennél szebbet álmodni sem lehetett volna, brazilok ellen, hazai pályán, csordultig telt ház előtt, egész egyszerűen parádés volt. Minden válogatottbeli gólomnak örülök, de ez a találat igazán különleges a számomra.
Mint ahogy minden bizonnyal a Németország elleni dupla is, amelynek hatalmas szerepe volt a későbbi pályafutásodban.
Egyértelműen, ezt soha nem is titkoltam. Ez a duplázás többet ért, mint egy gólkirályi cím, hiszen olyan csapatok álltak értem sorba, akikről korábban álmodni sem mertem volna. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány magyar játékos jutott el idáig a Premier League-be, büszke vagyok rá, hogy nekem sikerült.
Ki segített a Crystal Palace csapatához? Azért is érdekes kérdés, mert később úgy nyilatkoztál, hogy minden bizonnyal túl nagy lépés volt a magyar bajnokságból az angol élvonalba igazolni…
A menedzserem, Vörösbaranyi József, de szeretném hangsúlyozni, hogy nincs olyan játékos a világon, aki nem szívesen menne a Premier League-be. Jó, mondjuk ha a Real Madrid érdeklődik irántad akkor talán… Tízből tízen azt mondanák ilyenkor , hogy „ ide nekem a Premier League-t”. Ketten döntöttünk arról, hogy odaigazolok, nekem ez hatalmas ugrás volt. Semmi hiányérzetem vagy negatív gondolatom nincs, mivel sokat tanulhattam ott, megismerhettem az angol élvonal világát. Ha kis fokozatokban haladtam volna az átigazolásokat illetően, könnyen lehet, hogy soha nem jutottam volna el oda.
Hogy fogadtak az akkori csapattársaid, tudták ki az a Torghelle?
Rúgtam a németeknek kettőt, persze hogy tudták. Új és fiatal játékos voltam a keretben, sokat kellett ott bizonyítanom, nemcsak a mérkőzéseken, de az edzéseken is. Sajnos a válogatottnál megsérültem, a nyelvet is nehezen sajátítottam el. Huszonkét évesen ott voltam egyedül, de szerencsére hamar jött utánam a Király Gabi, aki számomra nagy segítség volt.
Az angliai szakasz után jött a görög kaland, hogy emlékszel vissza arra a két évre?
A Crsytal Palace csapatával kiestünk a bajnokságból, a görögöknél viszont a Bajnokok Ligájában is kipróbálhattam magam, Görögország egyik legnagyobb csapatához, a Panathinaikoszhoz kerültem. Erre a történetre is azt tudom mondani, amit korábban: nincs olyan játékos, aki nemet mond a BL-re. Szép ország, jó idő, fantasztikus szurkolók. Nehéz kihívás volt, mert remek játékosok alkották a csapatot, akik közül többen Európa-bajnokságot is nyertek a görög válogatottal. A BL-ben sajnos gólt nem lőttem, de volt, hogy jó játékkal tudtam segíteni a csapatom. Aztán csináltam egy hülyeséget, egyik meccsemen lecseréltek én meg kérdőre vontam az edzőmet, onnantól kezdve nekem végem volt. A tréner utána azt nyilatkozta, hogy a meccsel kapcsolatban csak az én megnyilvánulásom volt negatív, sok esélyem utána nem volt. Ezek után eligazoltam a PAOK-hoz, ott „rendben voltam”, rendszeresen játszottam. Náluk az volt a gond, hogy gazdasági válságba kerültünk, konkrétan nem kaptunk fizetést, nem volt se elnökünk se tulajdonosunk.
Váltanod kellett, jöhetett a negyedik futballkultúra, ezúttal Németország…
Ez állt hozzám a legközelebb, a német másodosztály, az ottani stílushoz én maximálisan tudtam alkalmazkodni. A mai napig úgy gondolom, hogy a játékommal azt képviselem, ami azt a bajnokságot jellemzi. Helyre kerültem, eredményesen játszottam, gólokat rúgtam, visszakerültem a válogatottba. Nagyon sokat tanultam az ott eltöltött négy év alatt, a német precizitás, a játékosokkal való foglalkozás, a körítés, a szurkolók, a klubok felépítése, ezek nagyon sokat adtak nekem.
Németországban már sikerült elkerülni azokat a megnyilvánulásokat, amikért egyébként Magyarországon sokan szeretnek?
Ott is csináltam hülyeségeket, nem egy mérkőzés volt, ami után elővett a vezetőség és az edző, de ebből is tanultam. A kihágásokért nagyon keményen megbüntetik a játékosokat, úgyhogy a pénztárcámon éreztem a tetteim súlyát, így próbáltak fegyelmezni. Komoly összegeket fizettem, de megtanultam, hogy nem szabad és nem kell ilyeneket csinálni. Nem tudom a nézők hogy látják, de én úgy érzem, hogy mára letisztultam, hosszú ideje már tiszta a játékom.
Emlékszel arra, hogy mikor kaptál utoljára piros lapot?
Félévvel ezelőtt, de azt nem venném oda… 3-0-ára vezetett az Újpest a Magyar Kupában. Jó igazad van, hiszen kiállítottak, de a legfontosabb, hogy ne szenvedjen hátrányt miattad a csapat. Csináltam olyan tetteket, amelyekkel a csapatomat hoztam nehéz helyzetbe, ezeket tartom nagy hibának.
Térjünk vissza Németországba, 2008 február 8., mondd neked valamit a dátum?
A kislányom megszületése, nagyon érdekes volt az a nap. Evelinnek egy hónappal később kellett volna világra jönnie, de máshogy alakult. Telefonon beszéltem a párommal, aki mondta, hogy nincsen jól, de nekünk meccsünk volt Hamburgban a St. Pauli ellen. A kezdés előtt felhívtam, hogy jobban van-e, de továbbra is panaszkodott, mondta, hogy bemegy a kórházba. Így mentem ki bemelegíteni, közvetlenül a kezdés előtt még ránéztem a telefonomra, nem szoktam ezt tenni, de különleges helyzet volt. A következő üzenet fogadott: „most visznek a műtőbe”, gondolhatod milyen állapotban mentem ki játszani. Tíz perc után ki is állítottak, én meg nem vártam sokáig. Átöltöztem és hazarepültem. Érdekes nap volt, de hála a Jóistennek, Evelinnek semmi problémája nem volt és azóta sincs.
Hát ha van piros lap, amit nem bántál meg, akkor ez pontosan az….
Így van, igaz ezután is be kellett fizetnem a büntetést (nevet)
Ugorjunk át Augsburgba, ahol két szezont töltöttél, és itt is jól ment a játék. Hogyan értékeled azt a kalandot?
Első szezonban rendszeresen játszottam, nagyon jól is ment a játék, rendben voltam. Az idény végén viszont megsérültem, belső szalagszakadást szenvedtem, meg kellett műteni. A második évben már új edzővel, új elképzelésekkel játszottunk, epizódszerepet kaptam csak. Ennek ellenére, amikor játszottam jól ment a játék, gólokat lőttem. Az a két év pozitív volt mindenképp.
Az utolsó német klubod a Düsseldorf, itt már kevésbé lehetett jó emléked…
Nem volt jó az az évem, sőt kimondottan rossz volt. Nem tudtam beverekedni magam a kezdőcsapatba, sőt valamikor még a 18-as keretben sem voltam ott. Nem jött össze nekem semmi, görcsös voltam, így semmit nem tudtam csinálni. Úgy döntöttem, hogy nekem onnan el kell jönnöm, nagyon rosszul érintett az a történet. A vezetők is mondták, hogy ha megállapodunk, akkor nem gördítenek akadályt a távozás elé, közösen úgy döntöttünk, hogy elválnak útjaink. Úgy döntöttem, hogy hazatérek.
Kézenfekvő volt, hogy a Honvédhoz jöjjél vissza?
Egyértelmű. Nagyon sokat kaptam a Honvédtól, először még csak edzéseket látogattam a klubnál, mert vissza akartam menni külföldre, de nem jött jó ajánlat. Az utolsó hat mérkőzésre írtam alá a Honvédhoz az ősszel, ahol újra formába lendültem.
De végül mégsem maradtál, mi volt ennek az oka?
Télig állapodtunk meg a vezetőkkel, onnantól kezdve szabadon tárgyalhattam. Én se gondoltam volna, hogy Magyarországon belül fogok váltani, újra külföldön akartam játszani. Paulo Sousa személye azonban nagyon nagy hatással volt rám, személyesen győzött meg, hogy nekem a Videoton csapatához kell igazolnom. Olyan terveket vázolt fel nekem, amire nem mondhattam nemet. Bajnokok Ligájába akarta vezetni a Vidit, ahol egyébként jelenleg is nagy terveket szövögetnek. Mindenki szidott engem, mert én korábban azt mondtam, hogy nekem a Honvéd az első, de ez így is volt, hiszen odaigazoltam miután hazatértem. De ott volt egy Hemingway is, aki nem biztos, hogy korrekt módon járt el velem.
Mi történt pontosan?
Nem korrekt ember. Amikor én odaigazoltam, azt se tudta ki vagyok, mi vagyok, a nevemet se tudta, nem is köszönt nekem. Supka Attila és Szurgent Lajos kezdeményezték, hogy igazoljanak le engem, de a tulajdonos azt se tudta ki vagyok. Nem tudom, hogy ez kinek a szégyene…Utána viszont egy olyan ajánlatott tett elém, ami elfogadható lett volna, de a Videotont választottam Paulo Sousa miatt. Ezek után olyan dolgokat vágott a fejemhez, ami nem volt korrekt és olyanokat állított, amelyek nem voltak igazak. Jól döntöttem, hogy eljöttem, mert egy ilyen emberrel nem jó dolog együtt dolgozni.
A Videoton jó választásnak bizonyult?
Igen, hiszen külföldre nem tudtam menni. Minden magyar játékos egy nívósabb bajnokságba vágyik, ott szeretne ragadni, nekem is ez volt a tervem. Akkor, abban a helyzetben a legeslegjobb döntést hoztam meg.
A Vidi után jött újra az MTK, ahol jelenleg is játszol, ráadásul második helyen álltok a tabellán. Mik a célotok?
Hogy minél előrébb végezzünk a tabellán, konkrét helyezést ne várj tőlem, ha tudnám előre, boldog ember lennék. Hétről-hétre keményen dolgozunk, hogy minél előrébb végezzünk. A szezon előtt nem volt kimondott elvárás velünk szemben.
Az MTK-nál hagyományosan sok fiatal játékos játszik, hogy látod az utánpótlást, nem csak a klubodnál, hanem általánosságban Magyarországon. Megvan bennük az a tűz, ami benned megvolt?
Vannak olyan játékosok, akikből hiányzik ez a tűz, márpedig ez elengedhetetlen. Sajnos ezt nem lehet tanítani, vagy megvan benned, vagy nincs. A kiválasztásnál jobban oda kellene figyelni arra, hogy a mentalitásra is tegyék a hangsúlyt. Hiányzik a fiatalokból ez a gondolkodás sajnos.
A válogatottból nem hiányzik ez a Torghelle-mentalitás?
A szövetségi kapitány úgy gondolja, hogy nem hiányzik, mert ha nem így lenne, behívna. Nagyon boldog lennék, ha kapnék egy meghívót, de erre nem látok reális esélyt.
Nem vagy jobb csatár, mint Priskin, Szalai vagy Nikolics?
Valaki szerint igen, valaki szerint nem. Egervári, Pintér és Dárdai szerint nem, hiszen akkor szerepet kaptam volna náluk.
Hogy érzed, hány év játék van még benned?
Őszintén szólva nem tudom. Én minél tovább szeretnék a pályán maradni, remélem a sérülések elkerülnek engem. Két éves szerződésem van az MTK-val, hogy utána maradok vagy nem, ezt most még nem lehet megmondani. Ha rajtam múlik öt-hat év, de hát ez csak egy kívánság.
Varga Dávid
Magyar Lelátó Sportmagazin 